Két furmintot is bontottam az elmúlt napokban, meg ittam másokat is, ideje lassan megint időt szánni ezek megírására is. Kezdem is hát. Akciózott a Tesco, kipakoltak jól látható helyekre borokat, áthúztak nagyobb számokat, vastag pirosoztak kisebbeket - köztük volt a Dereszla Pince 2010-es Száraz Dorombor-ja is. Blokkot és palackot már szelektíve hulladákgyűjtöttem, így csak emlékeimre hagyatkozom, mikor 800 forint körüli ár, és furmint felirat rémlik a boron. A márka külön honlappal rendelkezik, nem túl informatív az, ha mindig van 20% sárga muskotály ebben a borban, akkor ebben is volt. Mindenesetre akármi is az alapanyag, azt az illat alapján sauvignon blanc élesztővel oltották be: dőlt a pohárból a bodza, a csalán, meg a fűnyírás illata. Ízében tipikus 2010-es bor: sok sav, visszafogott gyümölcsök. Inni jó volt, de nem ezen tanítanám a furmintot, sőt, ezen nagyon nem tanítanám a fajtát. A négy pont azért jár neki. Nem kap sokkal többet a címszereplő sem, de más ligában játszik Orosz Gábor mádi furmintja. Nem szokásom a címkével foglalkozni, de itt nem állom meg: a rikító narancssárga nem ízlésem szerint való, de tény, hogy a fent már említett hiper polcán egyből észrevettem. Sokszínűbb bor ez, mint a Dorombor; az illata is összetettebb, és furmintosabb. Barack, körte, és édesfűszerek nyomulnak az orromba. A korty vidám, színes, csöppet édeskés, egy kis lendületet még el tudnék képzelni bele. Itt is visszaköszönnek a fűszerek, no meg a barack is. Erős öt pontot adok, és lehet, hogy szűken mérem.
Bodvin Áldomás Tokaji Furmint 2009
2011.06.11. 22:00
Címkék: négypontos ötpontos tokaj furmint mád 2009 2010 orosz gábor dereszla bodvin
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://borvirag.blog.hu/api/trackback/id/tr312976136
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.