Mikor az olaszrizlingeket megvettem, azt mondta Figula Mihály, ha tehetem, kóstoljam meg őket egymást mellett. Mondott mást is, beszélgettünk például az olaszrizling helyzetéről, jövőjéről. Szkeptikus volt, szerinte is nagyon jót tenne egy wachau-i szellemben megfogalmazott szabályozás, amihez lehetne csatlakozni, de egyelőre ezt az elképzelést kevesen osztják. Megy mindenki a maga útján, így a Figula pince is ezt teszi, ha van fontos esemény, ott vannak ők is, ki is verik a biztosíték olyankor a borukkal. Legalábbis Misi szerint nem csak Albert rajongott cikkem tárgyáért. Ami mellé főztem is, spárgás rizottó volt, némi grillezett hallal, édesköménnyel, no meg pusztán a tudományos kísérlet kedvéért 2009-es Figula Sáfránykert Olaszrizling. Súlyos bor ez, nagy testtel, olajos hömpölygéssel, túlérett, trópusi illatokkal, 15-ös szesszel. Üvölt róla, hogy valamit muszáj enni hozzá - nem is biztos, hogy ilyen könnyed ételt. Az illatok, és a pohárban olajosan mozgó bor után egy visszafogottabb, lomhább kortyot vártam, szerencsére a savak kellően délcegek. Értem, vagy legalábbis érteni vélem, hogy miért lett ez a bor 2010-ben Pannon Bormustrás csúcsbor - a magyar száj mostanában ezért rajong. Egyrészt kíváncsi lennék, az idei a nagy tekintélyű zsűri ezt is lelúzerezte-e volna, másrészt megfelelő kontextusban nálam nem jutott hat pontnál feljebb. Megmondom őszintén: nem elég elegáns ez a bor. Lehet, magában kóstolva nálam is feljebb jutott volna, no de az Arácsi mellett erre esélye nem volt. Kaja mellett is, de magában is remekül, teljesített ez a bor. Virágos-sós illat, aztán jönnek a gyümölcsök is, itt inkább a magyar tájon maradunk (barack, körte), semmi trópus. A korty feszes, komoly; itt nem is annyira az íz, mint inkább a szerkezet az úr. Hosszú, ásványos lecsengés, már-már nyolc pontos szint, de óvatos vagyok én már az ilyen lúzer fajtákkal, legyen erős hét pont a vége, és akkor a kolléga is boldog lehet, hogy néha hasonló(an kommersz) ízlésünk van. Valamikor vissza kell mennem Füredre, ugyanis az Arácsi kereskedelmi forgalomba nem fog kerülni a tervek szerint.
Figula Arácsi Olaszrizling 2009
2011.05.31. 00:00
Címkék: balaton olaszrizling hatpontos figula hétpontos 2009
3 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://borvirag.blog.hu/api/trackback/id/tr642944796
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
akov · http://borrajongo.blog.hu 2011.05.31. 09:40:38
A Sáfránykert nálunk durván túlkénezettnek tűnt, közel 24 óra kellett neki, amíg kirugta magát. Nálad nem volt ilyen?
Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2011.05.31. 20:06:01
@akov: Igen, nálunk is ilyen volt. Kíváncsi vagyok, hogy vfnél is így ment-e a dolog...
Bár az, hogy kaja mellé lement, nem sugall 24 órás szellőztetést.
Bár az, hogy kaja mellé lement, nem sugall 24 órás szellőztetést.
vörös és fehér 2011.05.31. 20:32:02
talán ha az első öt percben tűnt kénfülledtnek, bár másnap valóban szebb volt.