A másnap nehéz, tudja a magyar azt rég. Lépni is nehéz, kattog a térd, sajog a comb. Dehát sportember a magyar, lovas nép, de vízen is jól érzi magát. A vasárnap kenuzással indult, felfelé a Bodrogon megint megállapítottam: minden természeti adottsága megvan Tokajnak ahhoz, hogy igazi turisztikai desztináció (sic!) legyen. Mégsem az, a pünkösdi hétvégén is simán lehetett üres szobát találni a panziókban. Jó éttermek kellenének, sokan. Jó borok vannak, a hitványat el kéne valahogy takarítani a szemek elől. Elmélkedésem a Hencidai büfében (a Lebuj kanyarban) folytattam, ahol egy kétliteres palackból (nem PET!) mértek teljesen vállalható hárslevelűt, a Bocskai pincétől, hosszúlépésnek pláne kiváló volt. Visszacsordogáltunk a szállásra, járművet váltottunk, és kibicikliztünk a Gizella pincéhez, elsősorban leellenőrizni, jól bánt-e Szilágyi László az általam is szedett szőlővel? Nem rontottunk ajtóstul a házba, szépen kontextusba helyeztük a bort. 2011-ből hét száraz bora is lesz a pincének, Laci tehát ellenpólusa a Füleky-szemléletnek. Hisz a dűlőszelekcióban, a kis palackszámú, egyedi borokban, és a belföldi keresletben. Ezt alátámasztandó, mindjárt a 2000 palackszámú Battonage Furminttal kezdtük a sort (soha ne mondják ki azt a szót a pincében, hogy birtokbor, vagy viseljenek bukósisakot!), krémes-gyümölcsös furmint, erős kezdés. Jött a Barát hárs, még krémesebb, még gyümölcsösebb, maradékcukros bor, a hárslevelű kedves arca, jegyeztem meg. A Szilvölgy hársnál viszont a termőhely tolakodott előtérbe. Már amennyiben elhiszem Lacinak, hogy a Szilvölgy: sós. A sósság ugyanis már a bor illatában is megjelent, a szőlő és barack mellett, a korty végén meg határozottan felerősödött. Komplex, komoly bor, az est egyik legjobbja. Elfogultság ide, vagy oda: jobb volt, mint az általam is szedett Szent Tamás "Drop Shop" hárs (amit némi furmint is színesít), amiről persze lehet, hogy csak a frissebb palackozás tehet. Még kócos ez a bor - egy palackot elfektettem a hűtőmbe, hátha megfésülködik. Ezután lementünk a pincébe, tekintve, hogy a többi 2011-es bor még hordóban van - már nem sokáig. A Szilvölgy furmint remélhetőleg méltó utódja lesz a 2009-esnek, jósolni nem merek. A dűlő és a furmint fajtajegyei mindenesetre megvannak benne. Ellenben a Medve furmintot most jobbnak találtam. Frissebb, elevenebb, zamatosabb jelen állapotban ez a bor, én már palackoznám, venném, innám. A tiszta hárslevelűből szűrt Szent Tamás kóstolását megzavarta, hogy betoppant Kabagyöngye, a Drop Shop arca, családostul, és innentől ringlispílben kezdtem érezni magam. Szigorúan szakmai alapon újrakóstoltuk a Szilvölgy furmintot, a Medvét, újra eljutottunk a Szent Tamáshoz, majd felszaladtunk hozzákóstolni a másik Szent Tamást. Valahogy újra előkerült a Battonage, a Barát meg a Szilvölgy hárs is. "Ezt már töltsük szét" mondta Laci a fél üveg Battonage-ra, majd biztos ami biztos alapon szerintem bontottunk belőle még egy palackkal, de lehet, hogy az már a Szilvölgy hárs széttöltése után volt. Egy idő után megint megéljeneztük a pincében a Medvét, került 2007-es aszú is, hordóból nyolcas is, a végén széttöltöttük valamelyik szárazat. Ekkor már kicsit aggódtam, hogy ha még valaki betoppan, kezdhetjük az egészet előről. Megúsztuk. Másnap azért jól esett a lángos - persze Demeter Veres furminttal kísértük le, mert az úgy stílszerű.