Nem, nem hülyültem el teljesen a hosszúra nyúlt írástalanságban. Tényleg egy 2011-es borról írok. Lassan egy hete, hogy hordóba került, legalábbis remélem, már hogy hordóban van, és Szilágyi László, a Gizella pince tulajdonosa-borásza úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére. Mert a borban benne van a kezem munkája. No persze nem olyan sok munka az. Dropshop-os barátaim találták ki azt, hogy meghirdetnek egy szüreti programot, összeszervezkedtek hát Lászlóval, szereztek egy busznyi embert, és október 15-én ez a csapat a pincészet által bérelt, a Szent Tamás dűlőhöz tartozó, Fürdő nevű aldűlőben találta magát. Némileg másnaposan, hiszen előző este Bárdos Sarolta vendégszeretetét élveztük. Került a csapatba békéscsabai kolbászos is, így magyaros reggelit kaptunk a tőkék közt. A szüret, gondolom tudják, az egész éves munka egyik legkönnyebb része, gyerekkoromban is felüdülésnek tartottam. Jövőre megfontolásra javaslom hasonló programok szervezését metszés és kapálás idején is - a városi ember kifejezetten örül, ha azt látja, hogy munkájának eredménye több, mint egy remekül összerakott pivot tábla. Nem viccelek: László és Sarolta elmondása szerint a következő évek kulcskérdése pont a munkaerőhiány a szőlőkben, egyre kevesebb megbízható, hadra fogható embert találnak Tokajban is. A szőlő amúgy 22-es mustfokkal került be a feldolgozóba, a pneumatikus prés 0.8 bar maximális nyomást gyakorolt a cefrére, a must finom volt, a pincészet régebbi borai annál is jobbak. Az esti kolbásztöltésnél új értelmet kapott a buhera szó, sosem gondoltam volna, hogy az egymással nem kompatibilis belet és kolbásztöltő csövet a ház körül található dolgokkal végül össze lehet boronálni. A hétvége arra is jó volt, hogy talán újra kedvet kapok az íráshoz is, így a bor fejlődését akár a blogon is nyomon lehet majd követni.