Kevés olyan bor jut hirtelen az eszembe, ami a szakírókat annyira megosztotta volna, mint a Weninger Sopron. A 2007-es évjárat szülöttét Csaba az egekig magasztalta, Albert majdhogynem porig alázta. Bevallom, csak futólag futottam össze a kérdéses borral, ráadásul úgy, hogy rendszerint magasabbra pozicionált Weninger borok mellett kínálták - engem sosem nyűgözött le ez a házasítás (ebben lehet szerepük a magasabbra pozicionált boroknak is, persze). De nem is viszolyogtam annyira, hogy valamelyik hiper polcáról le ne emeljek egy új koncepciójú Sopront. A 3.0 megnevezés több mindent takar: egyrészt három fajtából házasították a bort (45% kékfrankos, 30% merlot, 25% syrah), másrészt nem évjáratos bor. ahogy a címke fogalmaz: a természet válasza miatt ezúttal évjárat nélkül, több évjáratból. A pohárba szagolva elsőként nagyon weningeres az illat: istállószag, ázott bőr csapja meg az orrom. Pörgetem a poharat, hagyom szellőzni a bort (értsd: telefonálok, vacsorát főzök), tisztul a kép, határozottan eluralkodik egy meggyes-fűszeres illatvilág. Kóstolva is megmarad a meggy, a fűszerek is szépen kísérik a kortyot, amit azonban elural egy határozott savanyúság. Nem a bort akarom harapni, mellé szeretnék azonnal enni valamit. (Milyen jó, hogy a szellőzés alatt elkészült a vacsora!) Nem viszolygok ettől a bortól, de nem tudnám az egekig magasztalni. Én maradok a magam konzervatív gyenge öt pontjánál.