Nem vagyok húsimádó. Néha hetekig elvagyok vega kaján is, az indiaiért kifejezetten rajongok ilyenkor. De ha a boltban gyönyörű hátszínt látok, általában nem bírok ellenállni, megveszem, megsütöm, zöldséggel vagy salátával körítem és utána egy ideig jóllakott óvodásként mosolygok a világra. A pénztárcám szerencséjére, de amúgy persze sajnos, ritkán futok bele szép marhahúsba. Most szerencsém volt, egész korrekt áron tudtam egész szép, márványos hátszínt venni. Már csak bort kellett mellé találni, végül a bejegyzés tárgyára esett a választásom. Sok tudatosságot ne keressenek ebben, egyerűen nincs még Kiss Gábor címkém, pedig Gábor borait szeretni szoktam. Ráadásul a classic sorozatával eddig még nem találkoztam, ha olcsót keresek tőle, akkor portugieser-t vagy Kissvöröst vettem eddig, ha meg tartalmasabbra vágyom, akkor a válogatásait ittam - igaz ez utóbbiakat tapasztalataim szerint érdemes jó pár évig bontás előtt fektetni. Nos, ezt a franc-ot nem kell pihentetni, nyugodtan lehet bontani. Vidám, meleg bor ez, közepesnél kicsit mélyebb színnel, gyümölcsös illattal. Szilva, szeder, áfonya bukkan fel benne, kis fahéjjal, rumosdióval. A 14-es alkoholt azért ki lehet szagolni belőle. De szerencsére ízben sem a szesz dominál, a gyümölcsök, az érett tanninok és kellő mennyiségű savak gondoskodnak róla, hogy ne nehezedjen el a korty. Itatja magát a bor - nem gondoltam volna, hogy egy Kiss Gábor franc-ra ilyet fogok mondani. Nálam ez bizony a hátszínnel együtt is jól muzsikált, hat pontot simán adok rá - ez gondolom egy Bonkowski kettesnek felelne meg, csak hogy ne menjek már el szó nélkül a lengyel ámokfutása mellett szótlanul.