Nem tehetek róla, de ha valaki kiejti a bumm szót, a klasszikus szilveszteri tévés játék jelenik meg lelki szemeim előtt. Erősen zavar ez engem, így most már tudatosan koncentrálok, hogy ne gondoljak rá, inkább jusson eszembe az Ötödik elem egyik jelenete, ez ni. Vagy ne ijesztegessenek inkább. Kovács Antal is jött ezzel a Pinceáron bummal, azért nekiduráltam magam, és elmentem, ott már ijesztő dolog nem történt. Előre szólok: Losonci Bálint borait pusztán időhiány miatt hagytam ki. Barta Károlynál kezdtem a kóstolást, magasra került menten a léc. Mondtam a borásznak, hogy mindenképpen más borokat is fogok kóstolni az övéi mellé, mondta, hogy nem először hallja ezt az est során, hiába no, mi, borisszák örömmel terjesztjük a mémeket. A 2009-es alapfurmint letagadhatatlanul magán viseli Homonna Attila keze nyomát, szigorú, feszes bor, savakra volt hangolva ez a tétel. Díszítőelem kevés van benne, struktúra és mineralitás annál több. Jobb szerettem az évjárat válogatás borát, a 6 gramm körüli cukor kedvességet, színeket csempészett a borba úgy, hogy az ásványok és a lendület is megmaradtak benne. Hogy nyavajogjak is: öt, de pláne hatezer forintot azért csak fogcsikorgatva adnék a borokért, vagy talán úgy sem. Itt ittam a legjobb édeset is, amivel persze nem mondok épp semmit, hisz máshol édes bor nem volt, de a furmint-muskotály házasítás könnyed, elegáns volt, bár kicsit talán savszegény is, a pult alól előkerült 2008-as szamorodni pedig kifejezetten izgalmas volt, a 2003-as Kikelet jutott az eszembe róla, de nem csak nekem - az pedig nálam az eddigi legszebb édes szamorodni. Meglepődtem Szászi Endre borain, de sajnos nem pozitív értelemben. A 2008-as Szent György-hegyi olaszrizling itatja magát, ezen az áron pláne érdemes kipróbálni, azonban én a szkeptikusok közé tartoztam Liliomfi-ügyben. Nem találtam különösebben szépnek, színesnek azt a bort, nálam a savak elbillentették az egyensúlyt, lehet, hogy csak a várakozásaim voltak nagyok. Sokkal izgalmasabbnak tűnt a kínálatból a szürkebarát, igaz, engem megint a félszáraz borokra jellemző kedvesség vett le a lábamról. A pinot noirról meg azt gondolom, amit eddig is gondoltam: én nem erőltetném. Iványi Zsófia boraira nagyon kíváncsi voltam, és eztán is kíváncsi leszek, úgy éreztem, most nem voltunk egymásra hangolódva, lehet, hogy nem egy gyors kóstolón kell velük megismerkednem. A 2009-es portugieser fűszeres volt, de találtam benne egy zavaró illatjegyet is, megnyugtattak többen is, hogy nem dugós a bor, megszeretnem mégsem sikerült. Ahogy a 2008-as, 14 hónapig hordózott hárslevelűt sem, a behízelgően mézes illat után egy vad, cseres, kemény bort kóstolhattam. A 2008-as merlot volt az első tétel, amire felkaptam a fejem, markáns, gyümölcsös, krémes volt, ahogy azt szeretem, de a sor legszebb borai a 2007-es cabernet franc-ok voltak. A sima és a válogatás szürete között egy hónap telt el, ugyanakkor palackozták őket, óriási különbséget nem éreztem köztük. Mind a két fajtabor piros bogyósgyümölcsökkel teli, markáns volt, utóbbi talán kicsit komplexebb, előbbi most jobban iható, ezeket szeretném alkalomadtán visszakóstolni. Ahogy persze Ráspi borait is, bármikor, most volt ugyanis az első alkalom, hogy a 2007-es alap kékfrankost igen szerettem, jobban, mint az alap zweigeltet, eddig ez mindig fordítva volt, hiába, no, a borok is, és a kóstoló is változik. A két zweigelt válogatást nemrég vakon is kóstoltam, most nyitott szemmel, lélegző tölcséren át is, egy fél ponttal itt is többre adtam volna a 2006-ost, de most az Electus megint hét fölött teljesített volna. Hiába no, érdemes mindent más borok mellett is kóstolni.