Remek kékfrankos kóstolón vettem részt a héten, ahogy ígértem, be is számolok róla rögvest. Lassan törzsvendég leszek már a Dropshopban, bár névtáblát még nem kaptam egyik asztalra se, pedig szívesen venném. A koncepció egyszerű, de nagyszerű: borbolt, borbár és kvázi tapas bár egyben, a Jászai téren. Folyamatosan nyitva van kb. 60 palack bor, magyar és külföldi vegyesen, a törzsvendégek igényei miatt vannak állandó tételek az itallapon, de mindig kerül fel újdonság is, havonta pedig tematikus borok is felkerülnek a falra. Eddig pinot noirok voltak, most kékfrankosok kerültek sorra, de lesz rajnai sor is, meg még ki tudja miket találnak ki a srácok. A sorváltás miatt pár alkoholistával végigkóstoltunk 17 tételt, 7 osztrákot és 10 magyart, a végén összesítettünk, egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Két részben dolgozom fel az élményt, kóstolási sorrendben fogok haladni.
Kuriózummal nyitottunk, a Vylyan 2008-as kékfrankosa került a pohárba legelőbb, soha rosszabb kezdést. Illatában volt némi bizonytalanság, csipetnyi brett, de ki nem zártuk volna. Masszív villányi bor volt ez, sok hordóval, sok hordófűszerrel, picit magas alkohollal, de struktúrája van a bornak, meg jövője, talán - bár a Vylyannal kapcsolatos kedvenc bonmot-om, hogy a boraik vagy még nem jók, vagy már nem jók. Ez erős öt pontos formát mutatott most. Lényegesen jobb volt, mint a burgenlandi Gesellmann pince Creitzer dűlős 2008-asa, ott a masszív hordó vékony, savanyú bort próbált elfedni, a négy pontos szintet is alig érte el a tétel. Megosztott minket a 2007-es Ráspi válogatás, én nem szerettem. Illata meglepően nem volt ráspis, édeskés, tropikális jegyek jöttek a pohárból, nagy duzzogva ásványok is felbukkantak. A korty viszont savanyú volt, bár érezhetően tartalmas anyag került a palackba, én mégis az öt pontnál maradtam. Újra osztrák bor került a pohárba, Hans Igler 2007-es válogatása, ami krémes, édeskésen gyümölcsös, és meglepően füstös volt, viszont a savak ebben végre szépen vibráltak, hat pontot ki is osztottam rá. A Várban kóstoltam a következő bor frissebb évjáratát, most a 2007-es Fritz válogatás nem nyűgözött le, enyhe illósságot szagoltam ki belőle. Kipörgetve piros bogyósok jöttek elő a pohárból, a korty az illatnál kicsit jobb volt, krémesen telt, de mégis kissé egysíkú érzetet keltett. Öt pontnál nem jutott feljebb. Tetszett viszont a Weinbau Schiefer 2007-es Szapary dűlős bora, végre izgalmas, ásványos, kicsit perverzen ammóniás szagokat éreztem - vakon tuti Weningernek tippeltem volna. Szép savú, jó ivású bor volt, enyhe meggymag kesernyével a végén, nálam elérte a hat pontot. Tóth István 2003-as kékfrankosát én kértem a sor közepére, örülök, hogy nem ezzel zártuk a kóstolót, korrekt, korát meghazudtolóan lendületes bor, de kiüresedett, unalmassá vált, erős négy pontra jó volt, a kontrollpalack sem mutatott mást. Scheiblhofer „Andau” Jois 2007-es bora újvilágira volt hangolva, ennek ellenére, vagy pont ezért, szerettem. Érezhetően sok és új hordót kapott az anyag, de elbírt vele, töménység, koncentráció, kellő lendület és harmónia volt benne, meg is kapta a hét pontot tőlem. Nem így Sebestyén Csaba 2006-os válogatása, itt a túlzott lekvárosság, a behízelgés nem vonzott, az édeskés, gyümölcslekváros kortyot szögletes savak kísérték, öt pontig jutott a bor.
Innen folytatjuk.
