Kezdjük a szokásos visszaemlékezéssel. A Takler Trio volt egyetemista korom ünnepi bora. Ha jól emlékszem, a Tesco kínálatában találtam kiemelt helyen ezt a bort, akkor már hallottam a borászról, ez a bora meg, ha nem is könnyen, de megfizethetőnek tűnt. Mellékszál, de abban az időben (a kilencvenes éves végéről beszélek) a Tesco boros részlege meglehetősen rendezettnek, és figyelemreméltónak tűnt, Weningertől Konyáriékig sok termelő borát vettem meg ott. Manapság megint betévedtem oda, és a koncepciótlanság tűnt fel - vagy én, vagy a Tesco változott sokat. Mindegy is.
Most a sarki Sparban támadt nosztalgiám a Trio iránt, így bátran betettem egy palackot a kosaramba. Feltűnő volt, hogy végre címkét váltott a borászat, egymás mellett volt ugyanis a régi és az új dizájn - én az újat választottam. Angolul és magyarul is elolvashattam, hogy a Trio a kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot házasításon túl a három Taklerra (apa, fiúk) is utal. Illatában sok minden volt: némi brettesség, kompótos gyümölcsök, aszalt meggy, bors és még kávé is. Eleinte a meggy, később a bors és a kávé dominált. A korty kevésbé volt összetett: gyümölcsös-fűszeres ízek, kis édességgel a lecsengésben. Lendületnek híján levő bor, mintha a savakat sikerült volna elégetni benne, a túlérettség végigkísérte a kóstolást. Két pohárnál több nem is esett jól, meguntam, bevallom. Szinte biztosra vettem, hogy másnapra meghal a maradék, de ellenkezőleg. Az illat letisztult, a meggy és a kávé maradt, és az íz sem tompult tovább. Nem rossz bor, ennyire pláne nem, én még az öt ponton is hezitáltam, de ahhoz több vitalitás kellett volna, így maradok az erős négy pontnál. És megint megállapítottam, hogy a nosztalgia annyira nem jó tanácsadó.