Van az úgy, hogy semmi sincs. Kicsi üresség, talán az. Futás utáni fáradtság, vihar előtti csend. De a futás sem esett jól, és a vihar sem érdekel. Essen, fújjon, maximum a növények a teraszon ellenállóbbak lesznek. Nem is meséltem mostanában róluk, jut eszembe, A zsálya haldoklik, a rukkola és a rozmaring kicsattanóan egészségesek. A kakukkfű meg csak úgy elvan. Ma vele érzek együtt. Az a furcsa, hogy a hűtőben turkálva igyekeztem valami egyszerű fehér bort keresni, nem találtam, kifogytam belőlük. Ah, mekkora sznob vagyok - futott át a gondolat rajtam. Gondoltam, akkor legyen egy egyszerű kadarka. Arra azért nem számítottam, hogy ennyire egyszerű lesz a Pósta borház 2009-es kadarkája. Végülis vörös csúcsbor! Nem, nem fogok beszállni a jó-e a bormustra, vagy hogyan lehetne jobb vitába, most nem, most semmi különös van, nem a magvas gondolatok órája. Azért muszáj megjegyeznem: óvatosan kattintsanak a fenti linkre, mert engem Bonkowski arca fogadott; megrémültem. No, de vissza a borra. Nos, igen. Vannak borok, amikről az égadta egy világon semmi nem jut az eszembe. Ez az ilyen borok archetípusa. Lekváros illat, talán ribizlilekvár lesz ez, kis mellékzöngével, mintha kezdene oxidálódni már ez a lekvár. Az íz pontosan ugyanilyen: bamba. Tannintalan, rövid. Valahogy a Pósta sem hozott izgalmat ebbe az estébe