vörös és fehér

Keményen küzdök gyermekem kegyeiért. Úgy tűnik, főzelék fronton rosszul állok. Apa, az oviban nem így néz ki a spenót, mondja ő, amire hiába vágom rá, hogy hát ezt remélem is, nem jó ez a válasz. A sok vajjal kikevert krumplipüré is más, az oviban sárgább. Egy dologban azonban behozhatatlannak tűnő előnyre tettem szert: a rizottó úgy jó, ahogy apa csinálja. Apa most medvehagymával csinálta, a fura zöld levelek eleinte nemtetszést váltottak ki az ötévesnél, aztán amikor másodjára szedett magának, megnyugodtam. Olyannyira, hogy addig igazából nem is figyeltem túlzottan az étel mellé bontott borra, de az feltűnt, hogy az első pohár borzasztó simán lecsúszott belőle. A másodikat már alaposan megszagoltam, kielemeztem. (Dehogy.) Illatában csupa szőlő ez a bor, kis grépfrútos kesernyével. A kortyot komoly savak lendítik előre, így az ízt is a citrusok uralják, meglepő sóssággal mögöttük. A 11,5-es alkohol talán az évjárat szerénységével van összhangban - én nem bántam. Szomjamat is oltotta ez a bor, a könnyed vacsorát is jól kísérte, ráadásul a Metroban 1000 forint alatt vettem, így a masszív 4 pont mellé a jó vétel jelzős szerkezet is jár. A múltkori kéknyelű után azt gondolom: az Aranymetszés sorozat akár helyre is pofozhatná a Varga pince renoméját. De igazából ezen keveset gondolkodtam. Örültem, hogy a medvehagyma, az irsai mind arról tanúskodnak: itt a tavasz. És ez most már biztos is.