Van, hogy nem tudok leállni. A nagyszabású kékfrankosozás után, fáradt, nyűgös hangulatban megint ebből a fajtából készült borhoz támadt kedvem. Akik ismernek, tudják, hogy ha Orsolya bor kerül a poharamba, akkor egyből megjelenik az elfogultság bennem, kedvelem az ostorosi borász házaspárt, na. Ha meg előítéletes vagyok, abból vagy túl- vagy alulpontozás szokott kisülni, ezért ilyenkor kettős koncentrációval igyekszem az objektivitás látszatát fenntartani. Ebből meg az szokott kisülni, hogy ahelyett, hogy innék egy jóízűt, pontozok minden egyes kortyot, átlagolok, vakarom a fejem, hogy ez most akkor objektíve milyen. És hogy hány pont. Tényleg tudok ilyen hülye lenni, de nem most. Most nem törődtem én semmi ilyesmivel, nyeltem ezt a bort, veszettül itatja ugyanis magát. Ez a birtok kékfrankos, apró betűvel a címke is hordozza ezt, lettek még 2008-ból válogatások, remélem hamarost lejutok Ostorosra; majd azokról is beszámolok. Már a Várban beleszerettem ebbe a borba, remek kadarka, viccelődtünk - mi, borisszák, ilyeneken szoktunk nevetgélni, bocsánat. De pedig tényleg: színe, illata, íze alapján egy kadarka sort simán nyerne. Menjünk sorba: világos cseresznye a szín, fűszeres csipkebogyó és tejeskávé (!) az illat, keleti fűszeres, meggyes-ribizlis a korty. Teste pont akkora, amekkorának egy 12,5-es alkoholú borhoz dukál, a csersav észrevétlen, a lendület pont a pohár végéig tart ki benne, lehet újratölteni. Sőt, muszáj. Kíváncsi vagyok, akik most fogják majd osztrákok mellé kóstolni, egyetértenek-e a hat pontommal.