Önéletrajzi elemek jönnek, vigyázzanak! Aktív hétvégén vagyok túl. Volt benne biciklizés; magam is meglepődtem mennyire fitt vagyok. Ettem a Római part klasszikusát, a frissen fogott dunai hekket, abban is pozitívan csalódtam: se túlsütve, se túlfűszerezve nem volt. Kiolvastam Murakami könyvét, szokás szerint azt éreztem, ez a faszi hiányzott a "hogyan zárjunk le egy regényt" órákról. A Chelsea megérdemelt BL-győzelmét (vigyázat! irónia!) még sörrel ünnepeltem, az esti squash után azonban már borra vágytam. Légli Gézával szemben elfogult vagyok, ezt nézzék el nekem. Amilyen tudatosan építkezik, az nekem sokszor szimpatikusabb, mint ahol tart épp. Borait hol szeretem, hol nem - talán pont a sillere az, ami ez alól kivétel. A Kislaki Pirosbor mindig remek. (A harapásom továbbra is ferde, a Cora megszűnőben, és most egy Terry Pratchett könyvet fogok elkezdeni. Ezt persze csak az érti, aki hajlandó az előző link kommentjeit végigolvasni. Engem ma is felvidítottak az akkori hozzászólások.) Vissza a borhoz. Elfogyott a szódám, tisztán kellett innom ezt a csavarzáras sillert, sebaj. (Nálam amúgy a csavarzár jelen esetben plusz pont - este, fáradtan ki a fene akar dugóhúzóval szerencsétlenkedni?) 2011-ben merlot és kékfrankos találkozott a palackban, üde és gyümölcsös lett a bor. Van benne egy kis kesernye, ízlés dolga, hogy ki mennyire botránkozik ezen meg. Engem nem zavart, igaz, különösebb örömmel sem töltött el. Csúszott a bor most is, mint a veszedelem. Szerintem Géza is ilyennek szánta.