Szeretek főzni. Ünnep sem kell hozzá, akkor is jól érzem magam a konyhában. De ünnepek környékén pláne igyekszem oda behúzódni. Férfiasan főzök. Nem szeretem ha közben megzavarnak, egész embert kíván a főzés, de csak egy embert. Egy emberes munka utána összetakarítani is, ezt szívesem hagyom másra, ha lehet. Zsír, fűszernövény, leesett apró falatok mutatják, mi is készült. És persze borcseppek. Mert a férfiember főzés közben csak megbont valamit. Hátha kell az ételbe, sosem lehet tudni. Ösztönösen főz a férfi. Ha nem kell, még jobb, a világ sorsán úgyis a konyhapultnál lehet a legjobban eltöprengeni. A csendes filozofálás meg bort kíván. Miközben ma sült a kacsa, puhult a krumpli, kelt a kenyér, fogyott egy kis 2009-es Felemás. A bor a Hárságyi pincében készült, fele részben portugieser alkotja, fele részben - kitalálják-e vajon - más. Leginkább cabernet sauvignon, némi merlot és kékfrankos. Őszinte bor, mondja a címke, ő szinte bor, mondom én, vagyis hát mondanák azok, akik egy villányi borban a testet, a tannint keresik. Mert ebben elsősorban gyümölcsök vannak, málna meg cseresznye, ízében is, illatában is. A végén enyhe kesernye, mintha túl sokáig szopogatnánk a meggymagot. De, ellentétben a maggal, ezt ne köpjük ki. Nem egy bonyolult bor, de finom, ötpontos, főzéshez ideális. Úgyhogy kavarjunk egyet az ételen, és igyunk még egy kortyot. A világ sorsán ezzel nem fogunk rontani, a magunkén meg pláne. Megyek is vissza a konyhába, Karácsony után jövök majd ki. Addig is mindenkinek boldog ünnepet!