Kicsit bosszankodom az elején. Sokat járok kóstolni, és mindenhol ugyanazok az arcok jönnek szembe velem. Beszélnek, beszélgetünk. Minden magyar borászt becenéven emlegetnek, épp a Pistától jönnek, mennek a Zolihoz, útközben Tibihez beugranak, tanácsot adni. (A nevek fiktívek, természetesen.) Na ezeket az arcokat, és persze a magyar borászokat, szakírókat hiányoltam most is erről a bécsi rendezvényről, meg a múltkori Welt Wein fesztiválról is. Érthetetlen számomra, hogy van egy borfesztivál, ahová nem nehéz eljutni, és mi mégsem vagyunk ott. Ha már kiállítóként nem, legalább látogatóként. Meggyőződésem, hogy nemzetközi kitekintés nélkül a magyar borról beszélgetni is nehéz. Voltak persze kivételek, találkoztam szulfittal, a Drop Shopos srácokkal, meg talán egy szűk tucat fiatallal, nekik örültem. Aztán persze inkább fogtam a poharam, és kóstoltam. A Welt Wein nagy meglepetése számomra is a bordeaux-i fehérbor volt, kíváncsi voltam hát, hogy a legjobb fehéret ott lelem-e meg; majdnem így lett.
De nem szaladok előre, természetesen a fehér kört az ember, ha teheti, Champagne-nyal kezdi, és azzal is fejezi be. A Duval-Leroy Brut Premier Cru, Extra Brut, Vintage triója kellemes alapozásnak bizonyult, Henri Goutorbe Tradition és Prestige Brut-je egyszerűbbnek is tűnt mellettük. Billecart Salmon pezsgőjét is szerettem, de ezt a mini-kört nálam Pol Roger Champagner Vintage-e nyerte, de megint megállapítottam, hogy a pezsgőt inkább inni szeretem, mint kóstolni, pontozni. El is mentem a Pape Clémenthez fehér bordeaux-it kérni. A pince nálam a legjobb bordeaux-i címet besöpörte, a sauvignon-semillon alapú fehérbor komplex, gyümölcsös, és lehengerlően színes volt, nyolc pontot simán adtam volna rá. Hogy mégsem ez lett az esemény fehérbora, arról az osztrákok tehetnek, a Bründlmayer pince leginkább, onnan is a Käferberg dűlős zöldveltelini. Kamptalról már régóta akarok írni, egyszer talán fogok is, remek fehérborok teremnek ott, Bründlmayer meg talán az ottani csúcs. Ennyire színes, vibráló bort ebből a fajtából csak nagyon ritkán ittam, ehhez képest a fölé árazott Lamm dűlős bor is halványabbnak tűnt. Ugyanitt a Heiligenstein rizlingből két változatot is kóstoltam, a sima is remek volt, az öreg tőkéken termett bor pedig még jobb. Kremstal csak egy ugrás Kamptalból, itt Nigl sauvignon blanc-ja nyűgözött le, talán még a Senftenberger rizlingnél is jobban szerettem ezt a virágos, bodzás bort. Ha már Ausztria, akkor Wachau sem maradhatott ki, Jamek és Rudi Pichler borait lehetett kóstolni, előbbinél a zöldvelteliniből három változatot is. A két Federspiel egyaránt üdítő volt, ezekhez képest a Smaragd nem volt akkora előrelépés, mint amit vártam. A Pichler sor sokkal egységesebb, és sokkal izgalmasabb volt, legalábbis nekem ott, akkor. Két bort is hoztak a Kollmütz dűlőből, a pinot blanc (weissburgunder, ahogy arrafelé nevezik) annyira tetszett, hogy azon nyomban vettem is egy palackot belőle, kíváncsi leszek rá szólóban is. Hasonlóan karakteres, elegáns volt a zöldveltelini is onnan, de a nap bora címet végül a Hochrain dűlőben termett veltelininek adtam, Bründlmayer után nem hittem, hogy van feljebb, de volt.
Nagyjából itt be is fejezhettem volna a fehér körömet, szerencsémre nem tettem, különben kihagyom az egyetlen burgundi termelőt, a Bouchard Pére & Fils a pinot-i mellé hozott chardonnayt is, a Meurseault 1er Cru Genevrieres-nél még fanyalogtam, hogy a túl sok hordó, meg a savak; de a Corton Charlemagne Grand Cru után befogtam a számat, és megint megállapítottam, hogy azért tudnak eleganciát tenni a borba arrafelé. Feszes, savhangsúlyos, de komoly tétel volt ez a bor is. Ezekhez képest a két chablis, amit kóstoltam, filigránnak tűnt, pedig a Le Chablisienne 1er Cru Beauroy a maga 20 euró alatti árával igencsak jó vétel, tartalmas, szép bor. Érdekes, hogy Loire-t is csak egy termelő, Henri Bourgeois képviselte, igen szép sauivignon blanc-okkal, a Sancerre-hez írtam oda, hogy még jobb, ezek szerint egy fokkal a Pouilly-Fumé fölé tettem azt, lelkem rajta. A németeknél zártam végül a fehéreket, leginkább a pfalzi Weingut Reichsrat von Buhl FP Buhl rizlingjére kaptam fel a fejem, gyümölcsös, ásványos, komplex volt. Tetszett még a rheingaui Weingut Prinz von Hessen kínálata is, már a Kabinett rizling is nagyon rendben volt, a Dachsfilet válogatás pedig a fesztiválkedvencek közé került.
A végén persze visszamentem az osztrák sorra. Gyanítom jövőre is ezt fogom tenni. Majd azt is elmesélem.