Kedvenc pincém az Orsolyáék. Ezt írtam még az első blogomba, és ha belegondolok, ez nem sokat változott azóta sem. Évente lemegyek Ostorosra (idén mondjuk ez pont elmaradt - eddig), sok órán át beszélgetünk, iszunk; jól érzem ott magam. Talán nem csak az elfogultságom miatt gondolom úgy, hogy az elmúlt években a pince az egri borvidék egyik legizgalmasabb borászatává fejlődött. Persze még mindig keresik az utat, évről-évre más a kínálatuk, hol a dűlős fehérek vannak előtérben, hol három kékfrankost palackoznak, vagy csinálnak 2008-ból egy 2008 forintos remek pinceátlagot. 

A 2007-es vörösöket kóstolva azt mondtam, hogy számomra a syrah volt a legizgalmasabb (azóta egy komoly sorban is jól szerepelt az a bor). Volt, aki viszont erre a Százrejtekűre esküdött. Nos, egyelőre azt hiszem, nekem volt igazam abban a vitában. 60% merlot, 30% cabernet franc és 10% syrah alkotja ezt a tételt, ehhez képest meglepően áttetsző a színe. Az illata már-már tipikusan orsolyás: szétszálazhatatlan. Van egy jegy benne, amitől mindig megijedek: mintha kicsit magas lenne a borban az illó, ez az, ami aztán hamarosan ki is szellőzik. Maradnak az erdei gyümölcsök, a fűszerek, elsősorban a bors, a meggy, kávé, és enyhe mineralitás. A remek illat után a korty kis csalódást okoz. Savhangsúlyos ugyanis. Az elmúlt pár évben a savtolerancia-szintem alacsonyabb lett, így a finom gyümölcsök, a fűszeres ízek, az érezhetően érett, de még kissé markánsan jelenlevő tanninok ellenére hat pontnál magasabbra most nem adom ezt a bort. Viszont a maradék palackomat elrakom pár évre, bízom benne, hogy lesz ez összecsiszoltabb is.