Vannak kóstolók, amiken marha jól érzem magam, és miközben azon jár az agyam, hogy ezt a jól érzést majd alaposan megírom, azt is tudom, hogy tulajdonképpen tök felesleges megírni ezt. Mert valljuk be őszintén: hány embert érdekel az, hogy volt Pesttől 300 kilométerre egy kóstoló, ahol ott voltak Kremstal, Kamptal, Wachau legjobbjai, kiegészülve Wagram, Thermenregion, Carnuntum, Weinviertel borászaival? 25 euró volt a belépő, ezért az egyszeri borissza délután kettőtől este nyolcig 53 termelő asztalához állhatott oda, és kóstolhatott ívet, vagy csak szimplán amihez épp kedve volt. Ja, és mindezt egy dominikánus templomban. A kóstolóra palackkal mentünk, akivel az évek során összecsiszolódott az ízlésünk, így bár sokszor külön kóboroltunk, azért a legizgalmasabb találatokra felhívtuk egymás figyelmét. Így megvolt az a kellemes érzés, ami általában a Várban kap el engem, hogy bár tervekkel érkezem, de végül a véletlen bolyongásomat ismerősök irányítják. Az, hogy jól éreztem magam, elsősorban nem a vörösboroknak volt köszönhető; szerény volt a kínálat, úgy mennyiségileg, mint minőségileg. Legjobban Karl Alphart 2008-as Cuvée Alpha-ja, és a Weingut Malat 2008-as pinot reserve-je ízlett, utóbbit úgy képzeljék el, mint egy jól sikerült Orsolya pinot-t. A fehéreknél megint megállapítottam, hogy ha jó zöldveltelinit akarok inni, akkor azt odakinn kell, hogy keressem - többségükben üdék, tiszták, illatosak voltak a kremstali és kamptali fajtaborok, és ilyenek voltak a wachaui federspielek is. Általában jobban szerettem a rizlingeket, de volt pár termelő, ahol egészen kimagasló zöldveltelinire leltem, mindenekelőtt a wachaui Johann Donabaum-nál, a 2009-es Kirchweg Smaragd egész egyszerűen a kóstoló legjobb borának bizonyult nálam. De a számomra ismeretlen wachaui Weingut FJ Gritsch Mauritiushof 2010-es Singerriedel Smaragdja is emlékezetes volt, ahogy a szintén wachaui Högl 2009-es Schön dűlős bora is. Hirtzberger ritkán hibázik, ezt tudtam eddig is, zöldvelteliniből a Honivogl dűlőből hozott 2010-es hordómintát, remek volt az is. Egyébként gyakorlatilag szinte minden wachaui gazda hozott 2010-es Smaragdot, és azok egytől-egyig hordó-, illetve sokszor tartályminták voltak. De a kamptali Aichinger 2010-es öregtőkés (Alte Reben) borát is kiemeltem a mezőnyből, ahogy a kremstali Aigner 2010-es Sandgrube Privat és Elitar tételei is tetszettek. Azt a nagy merítés után le tudtam szűrni, hogy a wachaui borok mélyebbek, komplexebbek, és jelenleg még nem olyan fejlettek, mint a többi termőhely borai. Így volt ez a rizlingeknél is, gondban lennék, hogy kinek adjam a nap legjobb fajtabora címet ebben a kategóriában, de ha muszáj lenne, akkor Emmerich Knoll 2009-es Schütt Smaragdját találtam a legszínesebbnek, legizgalmasabbnak. Itt is meggyőző volt a Gritsch pince, főleg a 2010-es 1000-Eimerberg Smaradjuk tetszett, Hirtzbergerék a Hochrain hordómintájával, Högl pedig a Loibner Visionnal nyűgözött le. A kamptali Bründlmayer Heiligenstein Lyra borát nem először kóstoltam, 2009-ben is remek lett, és szerintem Alzinger Steinertal rizlingje is ismerős lehet Wachau rajongóinak, nos, a 2009-es bor is pazar. A cikk végén felemelem még az ujjam, és egyrészt ebben a pózban elmesélem, hogy a legnagyobb meglepetés számomra Lagler 2009-es Hartberg Smaragd sauvignon blanc-ja volt, ribizlis, egreses, borzasztóan izgalmas bor volt ez, másrészt újfent arra biztatom a kedves olvasókat: tessék néha a kóstolópoharat Ausztria felé fordítani. Érdemes.