Nagyban dübörög itten a furmint február, én meg, úgy tűnhet, hogy szóra sem méltaltom ezt az eseményt. Pedig de, magamban mindig dicsérem ám a koncepciót. Úgyhogy most megteszem ezt hangosan is. Igyanak furmintot, akár a nagy kóstolón, akár otthon, akár étteremben. Mondanám, hogy mindegy milyet, csak furmint legyen, de ennél legyenek azért körültekintőbbek. Én most biztosra mentem, és a vacsorámhoz egy Royal furmintot bontottam. Pontosabban: a főzéshez megittam a két napja nyitva levő Szarka pince 2009-es Juharos furmintját. Nem volt egy lenyűgöző bor, zabolázatlan savak, kicsit összevissza állt benne minden, lassan fogyott el, de elfogyott, tehát négy pontnál biztos nem volt rosszabb. Mire kisült a vajhal szelet (büszkén mesélem el, hogy azt hiszem végre sikerült nem túlsütnöm egy halat), összeállt mellé az édesköményes, szalonnás, zöldbabos köret, már a Royal Tokaj 2008-as furmintja volt a poharamban. Mézes, körtebefőttes illatok mellett édes fűszereket szagoltam, nem mondom, hogy az illat pont stimmelt az ételhez, de igazából nem is ez volt az elsődleges cél. A szellőztetés trópusi gyümölcsöket, citrusokat hozott elő még a pohárból, citromlekvár, narancsdzsem, ilyesmit képzeljenek el. A korty összhangban volt az illattal, itt is a mézes citromfélék, a fűszerek domináltak. Szerencsére a vajhal is hasonló karaktereket mutatott, így azt éreztem, összességében rendben van ez. Nálam ez a bor megcsípte a hat pontot, rettentő jó vétel, de ezzel azt hiszem nem mondok újdonságot. Talán azzal sem, hogy idén Liszt-év van, és bár nem vagyok egy nagy komolyzene-rajongó, de vacsora mellé a Bartók-ra tekertem a netem, és meghallgattam a Dante-szimfóniát, nem bántam meg azt sem.