Borbemutatót tartott a Vinoport Borbár, amire három ok miatt is el akartam menni. Egyrészt érdekelt, hogy milyen a Lechner Ödön fasori borbár. Remek helynek tűnik, jól eltalált kimért borok, szimpatikus borválaszték, amit elviteles áron haza is lehet cipelni, sajtok, helyben sült kenyér. A másik két ok, ami odavonzott prózaibb: Balassa István és Szilágyi László. Voltam már kettejük közös kóstolóján is, külön is szeretem a boraikat, sejtettem mire számíthatok. A két fiatal borászt talán már nem kell bemutatni, megtettük régebben amúgy is, Balassát jómagam, a Gizella pincét Albert blogolta meg legelőször az Alkoholistán, ha jól emlékszem. Alapvetően 2009-es borokat hoztak a borászok, Lászlóé már felcímkézve, Istvánéi még címkék nélkül érkeztek, utóbbiak idén azért piacra kerülnek, annál is inkább, mert az előző évjárat kifutott nála. Szigorú fesztiválfegyelem volt: egy Gizella bort egy Balassa követett, a sorrendet a borok szárazsága határozta meg. Elsőként így a Gizella pince Szil-völgyi furmintja került a poharamba, soha rosszabb kezdést. A bort Octopus is megsüvegelte már, és bár nálam nyolc pontig nem jutott volna most, de a virágos-gyümölcsös ízek, a remek egyensúly nekem is nagyon tetszett. Komoly szándékai vannak Lászlónak ezzel a Tarcal közeli dűlővel, a bor alapanyagát adó bakművelésű területhez vett újabbat is, ott furmint és hárs vegyesen van, kíváncsian várom az újabb borokat onnan is. Markánsan ásványos, egyben gyümölccsel teli volt a Balassa Szent Tamás furmint is, a forró 2009-ből példásan egyensúlyos bort készített István. A bérelt területet időközben megvették, így egyelőre Szent Tamás bor nem fog tőle napvilágot látni. A következő tétel a Gizella Medve furmint volt, itt már a kedvesség dominált, a 9 gramm cukor szépen kerekíti a bort, a 15 körüli alkohol igazából csak a korty végében érezhető. Nem olyan kifinomult bor, mint a Szil-völgyi, de így is több, mint tehetséges. Balassa Betsek furmintja 2009-ben lágyabb, kerekebb lett, mint eddig bármikor, a magas alkohol itt is felperzseli a korty végét, ezen a boron éreztem leginkább, hogy még ráfér némi pihentetés. Szintén Istvántól jött a következő bor, a Thurzó furmint fura szerzet: mintha Somlón készült volna. Illatában markánsan sós, István szerint a talaj az oka, nevezetesen a a piroxén dácitnak köszönhető ez. A 18 gramm cukor ellenére lendületes, ásványos, és a 18 gramm cukor miatt borzasztó hosszú lecsengésű. Én szerettem ezt a bort, talán ezt éreztem leginkább késznek a sorból - ez persze idővel hátrányára is válhat majd. Az egyetlen hárslevelű a Gizella 2008-as Barát hársa volt, november 19-i szüretelésű, az eddigi évjáratoknál alacsonyabb, 57 gramm cukorral. Elsőre fülledt volt, majd pörgetve a poharat kinyílt a bor: mézes-gyümölcsös lett. A kortyban a sav-cukor egyensúly tanítani való, friss, színes, tartalmas édes bor volt ez. A 2008-as Balassa zéta ezzel szemben 200 gramm feletti cukrával inkább behízelgően krémes, de én szerettem ezt a hízelgést. Az édes borok versenyét viszont egyértelműen A 2007-es Gizella hatputtonyos aszú nyerte (volna, ha lett volna ilyen verseny). 190 gramm cukor, ezzel egyensúlyt tartó sav, virágos, gyümölcsös, összetett illat, lendület, frissesség - minden benne volt, amit én egy jó aszúban keresni szoktam. Ha sikerül, a 800 palack egyikére lecsapok. Amíg ezt nem teszem meg, addig továbbra is figyelem a két kis pince rezdüléseit - szerintem érdemes.