Midőn ezt írtam, tiszta izzadt voltam (megnyugtatásul elárulom: a cikk megjelenésekor már túl vagyok egy-két tisztálkodáson). De tényleg izzadtam, ugyanis ezúttal a squash-pályán aláztam menthetetlenül büdössé magam, no, nekem is le kell valahol vezetnem a feszültséget. Ha már iszom, legalább sportoljak is. Hazaérve valami szomjoltóra vágytam, és bevallom, jó előre megéreztem, hogy ez így lesz, úgyhogy a hétvégi bevásárlás után került egy palack a fenti borból a hűtőmbe. Talán ha 900 forintot költöttem rá. Az izsáki pincével úgy vagyok, hogy várom tőlük a meggyőző áttörést, az eddig kóstolt borok rendben voltak, de valami plusz hiányzott belőlük. Most is óvatos duhaj voltam, a 2010-es rozé mellé hűtöttem szénsavat is. Jól tettem, ugyanis a bor nem cáfolt rá előítéleteimre. A tuttifruttis illat mellé rengeteg sav társult, pár korty jól esett magában is, de inkább fröccsöztem egy jót. Felszódázva ez a bor finom. Bevallhatom most már: rozétól én ennél többet el nem várok. Volt, hogy kerestem a tutit - már nem teszem, meghagyom ezt a műfajt másoknak. Legyen ez a cikkem a búcsúm a rozéktól, ezúttal a tudományosan megalapozott pontszámok nélkül. Soha rosszabb búcsút, a Gedeontól pedig továbbra is várom az áttörést, én kitartó vagyok, remélem ők is azok.