Szeretem az összetett szavakat. Főleg azokat, amiben bor van. Főzőbor. Fröccsbor. Borok, amiknek (melyeknek!) céljuk van. Szeretnék elfőzni magukat. Szeretem azokat a sommás véleményeket is, miszerint főzni csak jó borral szabad. Igazuk van, persze, a sommás véleményeknek. Tapasztalatom szerint a vörösboros marhapörköltet persze nem a savanyú vörösbor rontja el elsősorban, hanem a pocsék marhahús, de a szakács hangulatán jelentősen javítani tud egy Heimann kadarka a BB merlot helyett. No, de félre a filozofálgatással, igyunk. Sőt! Fröccsözzünk. Elvégre nyár van, ráadásul sportemberek is vagyunk. A fröccsben az a nagyszerű, nekünk, művelteknek, hogy a szóda tényleg kihozza a bor gyengeségeit. Próbáltak már egy újhordós érlelésű fehérbort felönteni szódával? Ne tegyék. Faszörpöt inni cudar dolog. Ellenben egy 2011-es Laposa Friss Rizlinget! Technológiailag hibátlanul elkészített badacsonyi olaszrizling. Önmagában sem a badacsonyiság, sem az olaszrizlingség nem jön át a boron, de fröccsként ezeket nem is keresi az ember. Fröccsként kísérletezik az ember a borral: issza kisfröccsként, hosszúlépésként, csinál belőle viceházmestert, és örül, mert megint megivott egy csomó összetett szót.
Fröccsbor
2012.05.21. 23:13
Címkék: olaszrizling laposa 2011
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://borvirag.blog.hu/api/trackback/id/tr984530671
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Parci (törölt) 2012.05.21. 23:39:45
bevallom, én a hibás (oxidált, öreg) boraimat szoktam elfőzni. kidobni sajnálom, meginni már annyira nem jó, marad a főzés. még sosem rontottam el kaját vele. biztos jobb volna jó borral főzni, azt viszont megiszom.