Na tessék. Megint egy olyan borról írok, amiből kevesebb palack készült, mint ahányan egy átlagos napon az alkoholistára tévednek. Másrészt viszont egy olyan borról írok, aminek az elkészült 550 palackját sejtésem szerint az idelátogatók vették meg. Előrebocsátom: jól jártak vele. 2010, eufemisztikusan szólva, nem volt ideális borászati szempontból. Arra viszont remek volt, hogy meglássuk: kinek milyen elképzelése van egy rossz évjárat piacképes boráról. Bálint például lehetőséget látott arra, hogy elkészítse első sillerét. Méghozzá nem is hagyományos fajtákat, hanem magyarfrankost és bíborkadarkát házasított össze. Analitikusok kedvéért: a végeredmény egy 13 gramm maradékcukorral, és 13-as alkohollal elkészített bor lett. A magamfajta hedonista a friss cseresznye és málna illatnak örült, no meg a tiszta, gyümölcsös, egyben kissé sós íznek. A maradékcukor mellett finom savak is maradtak a borban, a kettő együtt arra volt jó, hogy seperc alatt lecsússzon egy palack. Az, hogy ez volt életem egyik legjobb sillere, az nem kérdés. A hat pontról meg vitatkozzanak, ha úgy tartja kedvük. Igyekszem távol tartani magam a "melyik a legígéretesebb borvidék" állandóan felpezsdülő vitájától, lévén ahhoz pont semennyit sem járom és kutatom őket, de azt el kell ismernem: a Mátra feljövőben van. A nem túl távoli jövőben terveim szerint újabb Losonci és Szecskő borokkal próbálom majd állításomat alátámasztani.